Kezdőlap     |     Tiszaligeti élményfürdő     |     Belváros rehabilitáció     |     Agóra     |     Mester út
 

Agóra


Általános összefoglaló

A görög AGÓRA a közösségi terek egyik első megjelenési formája volt, a város természetesen élő központja, ahol a legnagyobb ünnepeken a város összes lakója elfért, máskor itt lehetett sétálni vagy hivatalos ügyek intézése közben a lakosok kicserélték gondolataikat.

A téren rálátást nyertek a közügyeikre, a hétköznapokban pedig természetes módon éltek együtt hagyományaikkal. Az Agóra egyszerre volt piactér és nyitott szentély, ahol a kézművesek jól megfértek a várost védelmező istenek szobraival. Az Agóra önmaga tanított és művelte az itt élőket, gondolkodásra, párbeszédre és aktivitásra ösztönözte a poliszban élő polgárokat.

Ehhez a hagyományhoz és természetes igényhez kíván Szolnok belvárosában csatlakozni az Aba Novák Kulturális Központtal együtt létrejövő új organikus egészet alkotó Terminál. Az Agóra Terminál épület és program egyben. Értelemmel és szellemmel rendelkező entitás, amely köré egy pazar épület készül. A Terminál Szolnok emblémája, imázs teremtő központja lesz, megépülésével megerősödik Szolnok történelmi belvárosa, egyben a város kisugárzása távolról is idehívja a régió fiataljait.

A Terminál egy valódi entitás. Az egyéniség nélküli terek ideje lejárt, azok az intézmények, amelyek nem válnak újításokkal és arculatukkal a közönség vonzó egyedi célpontjaivá, lemaradnak a mai kulturális és vizuális korban a III. évezred elején.

A Terminál a kulturális szolgáltatóházak újfajta építészeti megjelenését is képviseli. Fontos elem a természetes anyagok felhasználása, az épület egészének egyfajta vizuális gazdagsága, mely a fény útjának rafinált kijelölésében, a burkolatok bátor harmóniájában testesül meg: a Terminál az otthon kényszerű takarékossága helyett a stílusosan merész 21. századi otthonosság érzetét kelti: az épület egésze időtlen, mint a piramisok, élményszerű, mint a középkori templomok, organikus, mint egy japánkert, lendületes, mint a modern üvegtornyok, belsőépítészetileg pedig letisztult, mint egy kortárs magángaléria, részei otthonosak, mint egy családi fotel.

A Terminál épülete ezért már az épület esztétikájában is magában hordozza az új típusú közművelődés koncepcióját. Szellemi gyűjtőpont, szakmai centrum, generációkat összehozó találkozási pont. Folytonosan megújuló, a plebejus szemléletet és az elitista luxust közös platformra hozó szellemi program és akcióterv, amely megvalósítását az egész Agóra szolgálja majd – referenciahelyként pedig a következő évtized szakmai megújulásának egyik lehetséges modellje lesz.

Az előzetes megvalósítási tanulmány az Aba Novák Kulturális Központ és az újonnan hozzá épített Terminál létrejöttét vizsgálja. A projekt hatóköre közvetlenül Szolnokra és környékére, tágabb, közvetett hatásban egész Szolnok megyére és az Észak-Alföldi Régióra kiterjed. A tervezett beruházás megvalósítója Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata, a projekt támogatói a szolnoki, törökszentmiklósi, kunszentmiklósi kistérségek, ezen kívül még öt település az Alsó-Jászságból és egy régióhatáron túli, közeli szomszédos város, Abony.

A projekt a megyeszékhely átfogó fejlesztési elképzelésének szerves részét képezi, melynek hosszú távú célja: Szolnok fejlődő, modern európai város legyen. Ehhez társul az a tematikus cél, hogy a város a kistérségi kulturális központtá váljon, egyfajta kulturális példaképként kultikus hely legyen, a kultúrára alapozott szolgáltatási kínálat és a turizmus területén. Ezek a célok – benne az Agóra kialakítása - jól illeszkednek a régió stratégiájához (kulturális és regionális fejlesztések összekapcsolásával), illetve az uniós elvárásokhoz (mint pl.: környezeti fenntarthatóság, társadalmi befogadás növelése).

Szolnok Terminál-agórája olyan multifunkcionális közösségi tér lesz, amely funkcióját tekintve a kultúra széleskörű értelmezésén alapul, magas és populáris regisztereket egyaránt magában foglal és a legszélesebb társadalmi rétegek igényeit új szolgáltatásokkal elégíti ki.

Az elő megvalósíthatósági tanulmány vezérfonalát a szükségletek és igények, a célok, a komplex hatások és a fenntarthatóság közötti koherencia bemutatása alkotja. A tanulmány eredményeinek alátámasztására az Európai Bizottság által kiadott és ajánlott projektciklus menedzsment módszertani elveit és technikáit alkalmaztuk.
• Általános összefoglaló
• Probléma, szükséglet leírása
• Projektjavaslat célja

LátványtervekLátványterv

Látványterv

HomlokzatokÉszaki homlokzat

Déli homlokzat

MetszetekA-A Metszet

B-B Metszet
Kezdőlap Tiszaligeti élményfürdő Belváros rehabilitáció Agóra Mester út ©2008-2009. Tisza Fővárosa - Minden Jog Fenntartva!